A diagnózis a kínai orvoslásban

A diagnózis a kínai orvoslásban négy fő tengely körül forog:

  1. Vizsgálat: információk gyűjtése az arcszínről, az életerőről, a nyelv formájáról és állapotáról, az arcról, az öt szervről, a négy végtagról, a nemi szervekről, a bőrről és az ürülékről.
  2. Hallási és szagló észlelés (a régi kínai egy szót használ az "hallás" és a "szaglás" kifejezésére) információk gyűjtésére a hangszínről, a légzésről, a köhögésről vagy tüsszentésről, a böfögésről, a belek korgásáról, a beteg és ürüléke szagáról.
  3. Interjú: információk gyűjtése a betegtől betegségéről, érzéseiről, orvosi előéletéről és életmódjáról.
  4. Pulzusmérés: a kínai orvoslásban a pulzust a csuklóon kívül a bokán, a nyakon és a test sok más részén is mérhetik.

Ezek az információk összeállításával a terapeuta a kínai orvoslás elméletén keresztül elemezi őket, hogy következtessen a betegség állapotára. Nem pontosan az elsődleges okot kell kezelni, hanem a legmélyebb rendet kell helyreállítani, hogy a beteg visszanyerje az egészségét. Így kezel a kínai orvoslás az okot, és nem a tünetet. Ebben az esetben a betegség oka nem az, ami a zavart okozta (meghűlés, érzelmek, étel, stb.), hanem a legmélyebb belső egyensúlytalanság, amelyet szindrómanak nevezünk, és meg kell különböztetni a beteg által érzékelt tünetektől. Így például a fejfájás tünetet teljesen különböző belső zavarok okozhatják. Természetesen ezt a zavar okát kezelni kell, de akkor már a megelőzésről, és nem a kezelésről van szó.